Háj kedves olvasó! :)

18 éven keresztül, sose éreztem magam magabiztosnak. Irigykedtem a többi lányra, akik mindig jól néztek ki és akiket mindig emberek vettek körül. Sose voltam az a lány, aki a társaságokat kereste, inkább voltam mindenhol egyedül. Ha valaki ismer az tudja, hogyha depressziós vagyok, akkor csak bent vagyok a szobámban és senkit nem látok szívesen, de ezt nem nagyon veszi észre bárki is. Nos, a lényegre vissza térve és nem elkalandozva, ezzel csupán csak annyit szeretnék leírni, hogy sose vagyok magammal elégedett. Mindig próbálok a jón dolgozni, de mégis csak rosszul sül el. Mikor bele kukkantok a tükörbe nem azt a lányt látom, akit szeretnék. Amikor a 3 évemet töltöttem a középiskolában nem jó jelzéseket kaptam magamra, sokszor voltam depressziós vagy inkább nagyon-nagyon szomorú, ott kötöttek belém ahol csak tudtak. Többnyire ott akartam hagyni a sulit és más helyre átíratkozni, de egy olyan programban voltam - amit ha ott hagytam volna, akkor elég nehéz helyzete lett volna a családomnak. Egy volt barátomtól megkaptam, hogy kövér vagyok, pedig akkor nem is voltam termetes - igaz sose voltam az a vékony lány, de sose voltam duci - Most is 62 kilogrammot nyomok, de január óta fogytam 12 kilót, ami számomra nagy dolgot jelent, ill. még próbálok 10 kilót leadni!  A gyakorlati helyemen is mindig megjegyzést tettek a külsőmre, ami miatt elég sokat sírtam.. Most vissza olvasva a sorokat, elég szomorú és negatív dolgokat írtam le. De ezzel a pár tömény sorral, csak annyit akarok megtudni, hogy miért nem vagyok magamnak elég jó. Miért vagyok napról napra szomorúbb? Talán csak egy kis idő kell, hogy megbékéljek magammal. Ha tovább olvassátok a blogomat, akkor megtudhatjátok, hogy milyen irányba halad tovább az életem. Kellemes délutánt mindenkinek! Puszi.

"A szépség fájdalmas és minden szép"